Mon Mothma és az ILM-esek
Az első számú szabály - írja a III. Epizód forgatási helyszínéről tudósító Pablo Hidalgo - ha szerepet kaptál a Star Warsban, hogy nem beszélsz róla, hogy szerepet kaptál a Star Warsban. Na igen, ez nagyon találó. Genevieve O'Reilly május óta tudja, hogy rá osztották a későbbi lázadó vezér, Mon Mothma szerepét, de arról a hivatalos bejelentésig még Star Wars rajongó barátjának sem beszélhetett. Ma O'Reilly sminktesztjére került sor. Riporterünk szerint az ír származású színésznő elegáns vonásai tökéletesen megfelelnek az ifjú Mon Mothmának, leszámítva halvány szőke haját. Ezért azt egy gesztenyebarna paróka alá rejtik, melyet majd a kellékesek készítenek el.
Az eredeti terveken Mon Mothmának hosszabb haja volt, mint ahogy a Jediben láthattuk, amit most George Lucas kérésére újra kipróbálnak. Anette Miles fodrász elmondása szerint a rendező utasítása az, hogy Mon Mothma nagyon hasonlítson későbbi önmagára, csupán sokkal fiatalabb kiadásban. Egyelőre valamiféle apródfrizurában gondolkodnak.
A paróka után jelmezpróba következett. Mon Mothma új ruhát kap, bár a jelmezt eredetileg Amidala királynő számára tervezték az I. Epizódhoz, akkor azonban nem készült el. Anette szerint igazán elegáns, Pablo szerint pedig hű a karakter szelleméhez.
Amíg Genevieve a fodrász székében ült, riporterünk arról mesélt neki, mire számíthat most, hogy megkapta a szerepet. Nem számít, milyen apró a szerep, magazinok, újságok, weblapok számolnak majd be a színésznő korábbi munkáiról. Genevieve számára ez a jelenség nem teljesen ismeretlen. Jó barátnője egy másik Ausztrál színésznő, Rose Byrne, aki Padmé udvarhölgyét, Dormét játszotta a II. Epizódban. Genevieve elmondása szerint sokat nevettek azon, mennyi mindent írtak róla, miközben a szerepe egészen apró volt.
A nap folyamán megérkeztek Sydneybe az ILM gurui is. A vizuális effektusokért felelős John Knoll, az animációs rendező Rob Coleman és a makettek mozgatásáért felelős Jason Snell most állítja fel a műhelyeket a Pablo irodája alatti helyiségekben. De velük együtt megérkezett a Star Wars forgatások híres szereplője, az ezüst félgömb is. Az első napot az ILM-esek is azzal kezdték, hogy körbejártak a díszletek között. Aztán Pablo egyszer csak azon kapta Knollt és Colemant, hogy a klasszikus trilógiából származó díszlet közepén álldogálnak, ami mára teljesen elkészült. Azt hiszem, bármelyikünk elálldogálna ott akár órákon át. |