Bocsi,de mindegyik információ(cikkek/hírek...)-hez regisztráltnak kell lenned
Regisztrálj ha több érdekes dolgot akarsz megtudni a starwars-ról!
Battlefront 1
Star Wars: Battlefront [GameStar - 2004/10]
Számtalan SW-játékot láttunk már, egy dolog mindig hiányzott: átélni a filmek gigantikus csatajeleneteit. Most társainkkal vállvetve vessük magunkat a legendás összecsapásokba. Gyalogosan, egy X-szárnyú pilótafülkéjében, vagy akár egy hatalmas lépegetővel.
Mielőtt alaposabban megvizsgálnánk a játékot, valamit gyorsan szögezzünk le: a készítők a legnagyobb csaták hangulatát ígérték nekünk, és ezt meg is kaptuk. A Star Wars Battlefront sok szempontból nem tökéletes, de nehéz – és talán felesleges – figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy egy Star Wars-rajongó számára a hangulat sokkal többet nyom a latba, mint egy átlagos játék esetében. Ez persze nem feltétlenül jelent elfogultságot, csupán arról van szó, hogy akit sosem hozott lázba a sorozat, az nem fog elalélni attól sem, hogy négylábú birodalmi lépegetőt vezethet, Darth Vader vagy Mace Windu oldalán harcolhat, netán a történelmet átírva visszaverheti a birodalmiak támadását a Hoth rendszer ellen...
Battlefield 1942 helyett Battlefront Réges-Rég Még a nevük is egybecseng: a Battlefront egyértelműen a Battlefield 1942 mintájára készült, azzal az apró különbséggel, hogy ezúttal nem a második világháború helyszíneit járjuk be, hanem a Star Wars-univerzum tíz bolygóját. (Gondolom, a marketingesek órákon keresztül töprenghettek, hogy a "battle" szó és az "f" betű bekerüljön a játék címébe, de mégse legyen ugyanaz... – Bad Sector) A legtöbb hely ismerős az eddigi filmekből, de már olyan bolygó is szerepel a listán (nevezetesen a vukik szülőföldje, a Kashyyyk), melyet eddig kizárólag játékokban láthattunk, filmen majd csak jövő tavasszal, a harmadik epizódban. Két "érában" játszhatunk: az első és a harmadik film közötti időszak a klónháború kora, míg a második három film a galaktikus polgárháborúé. Az elsőben a szeparatisták és a köztársasági klónhadsereg, a másodikban pedig a birodalmiak és a felkelők között dúl a harc. Ez a négy frakció áll rendelkezésünkre, de nem produkálhatunk a filmekhez képest "idegen" helyzeteket: az olyan, jellegzetesen az első három részhez köthető helyszíneken, mint a Geonosis, nem játszhatunk sem a felkelők, sem a birodalmiak színeiben. Az Endoron viszont le kell mondanunk egy klón- és droidhadsereg örökrangadóról. Ugyanezen oknál fogva a birodalmiak sem csaphatnak össze a klónokkal, mert egyszerűen nem ugyanabból a korból valók. Attól függően, hogy épp melyik bolygón és melyik érában harcolunk, összefuthatunk a "helyi erőkkel" is. A Naboo-n a gunganek, az Endoron az ewokok, a Tatooine-on a jawák ("utíní!") és buckalakók, a Kashyyyk-en a vukik, a Geonosison pedig a... szóval a geonosisiak (azok a rovarszerű izék) is beszállnak a harcba. Őket nem lehet választani, frakciótól függően állnak mellénk vagy az ellenfél mellé – ez a filmek ismeretében könnyen kikövetkeztethető. Az ewokmacik nyilván nem a birodalmiakat fogják segíteni, bár nem egészen világos, hogy a Tatooine-on a buckalakók miért a lázadókat, a jawák pedig miért a birodalmiakat támogatják... (Biztos belpolitikai viszály dúl köztük :) – Bad Sector) De nem is fontos, sok vizet nem zavarnak, multiplayerben pedig ki is lehet kapcsolni őket.
Pontról pontra Mint a Battlefield 1942, a Battlefront is egyértelműen multiplayerre lett kitalálva. Minden csata a pályán elszórt kontrollpontok elfoglalásáról szól: ezekből minél többet birtoklunk, annál tovább tart a rendelkezésünkre álló utánpótlás. Akinél ennek értéke nullára csökken, az veszített, ugyanígy, aki húsz másodpercig folyamatosan birtokolja a pálya összes kontrollpontját, nyert. Hősi halál után csak a saját kontrollpontjainknál tudunk újraéledni, így nagyon fontos legalább néhány belső, taktikai szempontból központi helyen lévő előőrsöt megtartani. Új kontrollpontokat úgy foglalhatunk, ha minden ellenséges egységet kiirtunk a környéken, majd bizonyos ideig a közelben lébecolunk: a pontot jelző fény először pirosról fehérre vált – az ellenség ezzel elveszítette, a pont semleges, és már nem lehet újraéledéshez használni –, majd fehérről zöldre: ezzel a miénk lett.
Minden, mi él és/vagy mozog A Star Wars-játékokban mindig nagy élmény volt a filmen látott fegyvereket használni, illetve összefutni azokkal a járgányokkal, melyeken a birodalmiak és lázadók száguldoztak – esetleg lépegettek. Most végre itt van minden egy helyen: az összes fegyver, jármű, és persze helyszínek, ahol ki is próbálhatjuk őket. Összesen huszonnégy légi-földi jármű áll rendelkezésünkre, frakciónként négy-öt és néhány semleges. A járművek is egyértelműen az adott helyszíntől, illetve érától függnek. Nyilván nem mindig áll rendelkezésünkre az összes, és ugyan beszállhatunk az ellenség járműveibe is (ha éppen nem ülnek benne), másik érából származó masinát nem vezethetünk. A "semleges" járművek általában az adott bolygóra jellemzők: ilyen a Taun Taun, mely lőni ugyan nem tud (hiszen egy állat), de a nagyobb havas pályákon, mint a Hoth, meglovagolható. Avagy megtauntaunolható. Naboo-i megfelelője a Kaadu, melyet a gunganek használnak, de kipróbálhatjuk a Bespin jellegzetes narancssárga felhőjáróját, illetve a Tatooine-on látott lebegő hajót, amelyről Jabba emberei kis híján belökték Luke-ot a Sarlak vermébe. A frakciók járműveit becsszó nem részletezzük ennyire (pedig eljátszottam a gondolattal) (Bad Sector csendben hálát mormol, és elrakja Mazur voodoo-babáját meg a kötőtűt…), de azért fussuk át a legérdekesebbeket (jaj ne...! -ender)! A klónhadsereg legveszélyesebb járműve az AT-TE: a második epizódban láthattuk, négy lábon lépeget és... brutális. Másik izgalmas egységük a légi szállító: ez a legnagyobb légi jármű, amely a pilótán kívül három ágyús és egy fedélzetről lövöldöző egységet képes hurcolni. A szeparatisták oldalán is találunk néhány egzotikumot: az első részben látott tankot, amely a droidszállító kisebb változata, a második részben látott pókszerű lépegetőt (félelmetesebben néz ki, mint amilyen veszélyes), illetve a két lazán összedrótozott gigantikus biciklikerékre emlékeztető rakétalöveget. Utóbbit ugyan pillanatok alatt szétszedik a klónok AT-TE-i, de addig is komoly károkat okozhat. Ráadásul gyors, mint a veszedelem, így egy biztos kezű pilóta sokáig szórhatja fedélzetéről az áldást. A lázadók jól ismert X- és Y-szárnyú gépei mellett alkalmunk lesz vezetni az Endoron látható szupergyors lebegő motor páncélozott változatát, de a T-47-est is, melynek vontatókábelével sikerült összekötözni a lépegetők lábait (...heh, én meg rögtön egy szovjet páncélosra gyanakodtam :) – Csonti). Végezetül a birodalom oldalán beülhetünk a szintén nem ismeretlen TIE típusú vadászokba és bombázókba, vezethetjük a kétlábú AT-ST lépegetőt, illetve – végre-valahára – az AT-AT-t. A nagyot. A négylábút. Az igazit.
Humán erőforrás Az iméntiek alapján sejthető, hogy a járművek felhozatala a játék egyik legnagyobb erőssége. Azok a pályák nem is olyan érdekesek, ahol csak gyalogosan harcolhatunk – de az is igaz, hogy néhány jármű hatalmas előnyt jelenthet, az AT-TE vagy az AT-AT ráadásul bázisként is funkcionál (amíg a pályán vannak, ezeknél is újraéledhetünk), és nagyon nehéz elpusztítani őket. Ennek ellensúlyozására lassúak és nehezen irányíthatók: mindkettő hatékony használatához több ember kell, akkor viszont mozgó erődként pusztítanak mindent és mindenkit, aki látótávolságon belülre kerül. A választható egységtípusokat azonban sokkal jobban sikerült kiegyensúlyozni, bár itt is akad néhány, amely kilóg a sorból. A fő foglalkozások minden frakciónál ugyanazok, néhány apróbb különbséggel. (A pilótákról és a különböző frakciók speciális egységeiről külön dobozban olvashattok.) A "mezei" gyalogosok általában gyorsan tüzelnek, de fegyverzetük nem sokat ér a járművek páncélzatával szemben. Egyik gránátjuk a gyalogosok, a másik a járművek ellen hatékonyabb, de jobb, ha megmaradnak saját súlycsoportjuknál. Kivételt képeznek a szuperdroidok, akik másodlagos tűzmódban nem gránátot dobnak, hanem a kezükre csatolt fegyverből rakétát lőnek ki. A mesterlövészek nem csupán a távolsági harc révén használhatók kiválóan, hanem egy biztonságos ficakba húzódva útra tudnak indítani egy apró repülő droidot is: ilyenkor magát a droidot irányítjuk, körülkémlelhetünk vele (bár erre sosem lesz idő), illetve ha sikerül egy zsúfolt helyre vinni, a másodlagos tűzgombot megnyomva légi csapást kérhetünk. A nehézfegyvereseket egyértelműen a járművek elleni harcra találták ki. Komoly tűzerőt cipelnek magukkal, ami gyalogosok ellen is hatásos ugyan, de ahhoz túl lassan tölt újra, hogy egy lőpárbajban sokáig húzzuk vele. Gránátok mellett aknával is fel vannak szerelve, melyekkel biztonságosan elkerített zónákat hozhatnak létre, illetve ha elég hősiesek, a tankok elé szórva megpróbálhatják felrobbantani őket. Rakétájuk légi egységek ellen is kiválóan használható, mert ha sikerül a gépeket néhány másodpercig a célkereszt közepén tartani, a rakéta célkövető üzemmódra vált. A nehézfegyveresek közül csupán a felkelők lógnak ki, mert az ő rakétásuk ilyenkor rögtön kettőt lő, gyors egymásutánban. Hah! Esélyük így sincs.
Bottal ütheted a botot Az egyjátékos mód elkerülhetetlennek tűnik, ha nem akarjuk szénné alázni magunkat a neten, ugyanis a választható egységek, járművek és térképek alapos ismerete nélkül esélyünk sincs – ez pedig sok gyakorlást igényel. Tapasztalatból mondom, mert amikor telepítés után azonnal belevetettem magam a netes játékba, hamar rá kellett ébrednem, hogy többet ártok csapatomnak, mint amennyit használok, így szégyenszemre visszakullogtam gyakorolni a botokkal... (Bár hamar feltűnt, hogy mintha ők sem lennének egészen tisztában a dolgok menetével, de ez más kérdés.) Ha már ennyit kerülgettük az egyjátékos mód kérdését – nem véletlenül –, essünk túl rajta. Két kampány közül választhatunk, az egyik a klónháború, a másik pedig a galaktikus polgárháború idején játszódik. Legfőbb érdemük, hogy a csaták előtt kapunk néhány másodperces bevágást a filmekből – szívmelengető. A küldetéseket kronologikus sorrendben, teljesen lineárisan kapjuk, nem választhatunk oldalt, hanem egy adott ponton a gép határozza meg, épp melyik frakció színeiben indulunk. Egyetlen említésre méltó dolog a kampányokban, hogy a harcokban egyébként csak ritkán, és akkor sem túl aktívan résztvevő őslakosok ellen is játszhatunk. Például az első klónos kampányban a droidhadsereg élén szállunk szembe a gungan csapatokkal. Másik egyjátékos lehetőségünk a "galaktikus hódítás", ugyanez, társasjáték formájába öntve. Az elv rémesen egyszerű: adva van néhány bolygó – szám szerint nyolc –, melyből kettő az ellenséges oldalak "bázisa". (Hogy melyek ezek, a választott "sztoritól" függ.) Először is kiszemeljük a nekünk tetsző célpontot, majd megindítjuk ellene a támadást. Mielőtt harcra kerülne a sor, választhatunk egyet a fennhatóságunk alatt álló bolygók "bónuszai" közül. Mindegyik bolygó más bónuszt ad: egységeink folyamatosan gyógyulnak, az ellenség járművei alapból sérülten kezdik a csatát, katonáink pontosabban céloznak, az ellenség nem lát bennünket a térképen és így tovább. Ami viszont minden Star Wars-fanatikus álma: attól függően, hogy melyik érában játszunk, Mace Windu, Luke Skywalker, Dooku gróf, vagy maga Darth Vader (mindenki térdre!) érkezik erősítés gyanánt, és harcol velünk együtt a csatatéren. Ezt talán nem is kell részletezni: Vader nagyúr oldalán lerohanni a lázadó söpredéket... ez minden pénzt megér! (Autogramot azért nem mertem kérni tőle.) A "hősök" multiplayerben is bekapcsolhatók, de annyira azért nem döntenek el egy-egy csatát, viszont hangulatkeltőnek mindenképpen megteszik. Egy bolygón két győzelmet kell aratni ahhoz, hogy a miénk legyen. Mindig a nyertes fél teszi meg a következő lépést, a másik pedig kénytelen védekezni. Negyedik győzelmünk után aktiválhatjuk bázisunk bónuszát: a birodalmiak a Halálcsillagot, mellyel nemes egyszerűséggel elpusztíthatnak egy nekik nem tetsző bolygót, a lázadók pedig a "felkelést" – ezzel azonnal átveszik az irányítást egy bolygó felett (elég fantáziátlan).
Volt, aMI összejött, volt, aMI nem Voltaképp látszik az igyekezet, hogy a lehetőségekhez képest egy viszonylag érdekes egyjátékos módot kapjunk, de az egész annyira erőltetett, hogy csak oktatómód híján vagyunk kénytelenek játszani vele. Sajnos az is rontja az összhatást, hogy az MI gyakran teljesen kihagy. Pedig fontos része a játéknak, nem csupán az egyjátékos mód miatt, hiszen multiplayerben botok pótolják a hiányos csapatokat és a menet közben kilépő játékosokat is. A bot-csapattagok és ellenfelek MI-je nyílt terepen jól működik, de ha már szűkösebb a hely, sajnos durva hibákkal is lehet találkozni. Embereink nem könnyítik meg a dolgunkat: ha épp egy ellenséges csoport felé hajítunk gránátot, szemrebbenés nélkül beleszaladnak, ha pedig tömörülés van, beakadnak, egy helyben forgolódnak, netán még egy gránátot is eldobnak, csak hogy egyszerre öten repüljenek szerteszét. Az irányítással nincsenek komoly problémák. Nem csupán oldalazni tudunk, de oldalra is gurulhatunk, így gyorsabban térünk ki egy ágyúlövedék vagy termáldetonátor elől – igaz, ilyenkor nem tudjuk viszonozni a tüzet. Az FPS és TPS nézőpontok között szabadon váltogathatunk, utóbbinak főleg a járművek irányításánál vesszük hasznát, bár gyalogosok esetében is jól használható. Ha ugyanis épp egy olyan kényes részre tévednénk, amitől kezdene megőrülni a kamera, hősünk átlátszóvá válik, és így nem fordulhat elő, hogy ne látnánk, mi van előttünk. Ide tartoznak azonban a célzórendszer hibái: gyakran pontatlanul jelzi az egységeket (rosszkor vált zöldre vagy pirosra a célkereszt), és ez a távcsöves puska zoomja esetében még feltűnőbb. A megjelenítéssel semmi gond, bár van, akinek nem jön be a grafikát uraló mesekönyves blur-effekt – nekem nem volt vele bajom. Az egységek kidolgozottsága közelről már kicsit darabos, de a részletes animációk ezt feledtetik. A zenéről nincs mit mondani, szokás szerint tökéletes – ez különben sem fair, mert John Williams zenéje már annyira összetartozik a Star Wars világával, hogy elég ugyanazokat a számokat rotálni, mégis garantált a hangulat. A hangok is kiválóak, így – jó hangrendszer birtokában – csata közben csak úgy kapkodja a fejét az ember, ráadásul aprólékosan kidolgozott még az utolsó zörej is, akár az, ahogy a gránát pattog a fémpadlón (idézem: kling-kling-kling). Szomorú, de megint a patcheket kell várnunk, hátha javít az MI-n, a célzórendszeren, arról nem is beszélve, hogy jó lenne egy pályaszerkesztő is, ha a LucasArts azt akarja, hogy egy év múlva is játsszanak a Battlefronttal.